Tíz alkoholfüggő ember zsúfolódott össze abban a helyiségben, melyet a Nyírő Gyula kórház addiktológiai osztályán dohányzónak jelöltek ki.

Ők Antal Imre betegszobájának szomszédos lakói, egyben a művész ideiglenes barátai. Az ország Imruskája először őket köszönti, amint belép, majd felénk fordul.

– Nem tudom, hogy tulajdonképpen miért vagyok itt – kezdte kissé fáradt hangon a művész.

– Nincs semmi bajom, mindig csak azt kérdezik, hogy jobban vagyok - e? Kérem, én nagyon szeretem a szanatóriumokat, fantasztikus kiszolgálásban volt részem, de nem akarok semmi mást, csak hazamenni a lakásomba a Damjanich utcába – magyarázza a televíziós.

Egy újabb cigarettát gyújt, és folytatja:

– Ott leszaladok a Piroskába, beülök abba a sarokba, hol ülni szoktam, és akkor nagyon boldog ember leszek– mondja mosolyogva Imre.

A beszélgetés közben Imre betegtársai anekdotákat mesélnek a művésszel töltött két napjukról, közös fényképeket készítenek, és unokáiknak íratnak autogramot.

– Kedves emberek, főznek nekem kávét – mondja.

Kérdésünkre azonban, miszerint hol van most a menedzsere, és meddig kell ilyen áldatlan állapotok között lennie nem találja a választ:

– Erika nem mondta miért vagyok itt, és hogy meddig kell itt maradnom. Nála van a lakásom kulcsa, talán visszaadja nekem – mondta reménykedve.